2019. június 28.

2017. december 26.

A Portinari-oltár - Hugo van der Goes Jézus születése-ábrázolása


A “belga” művészet történetének első nagy korszakát a Flamand Primitívekként számon tartott 15. századi festőóriások jelentették. A majd csak 1830-ban létrejött mai Belgium flamand városai (Brugge, Gent, Antwerpen...), az akkori Dél-Németalföld, az itáliai városok mellett a kereskedelem és a kézművesség (textilipar, luxus termékek) európai központjának számítottak, ahol lehetőség nyílt a művészetek felvirágzására is. 

A Flamand Primitív mesterek, többek között Jan van Eyck (1390-1441) és bátyja Hubert, Dirk Bouts (1415-1475), Roger de la Pasture (1399-1464), Hugo van der Goes (1440-1482) vagy Hans Memling (1435-1494) az olajfestés technikáját tökéletesítve a látható világot jelenítették meg gondos részletességgel, csodálatos színeket használva, mely realizmus a vallásos képeiken is megjelent.

Megrendelőik nem csupán uralkodóházak vagy vallási vezetők köréből kerültek ki, de megtalálhatók köztük városok, illetve azok tehetősebb polgárai is.

E flamand művészet hatása aztán fellelhető szerte Európában. Hugo van der Goesnak ez a három panelből álló oltárképe például jól mutatja, hogyan valósulhatott meg ez a gyakorlatban Dél-Németalföld és Észak-Itália vonatkozásában. 

Hugo van der Goes megbízója Tomasso Portinari olasz üzletember volt, aki évtizedekig a firenzei Medici Bankház brugge-i képviseletét vezette. A festménnyel van der Goes 1479-ben készült el, melyet Portinari 1483-ben szállíttatott haza Firenzébe, a család Santa Maria Nuova templomban található kápolnájába (hajóval Szicílián keresztül Pisába, onnan uszállyal az Arno folyón Firenze kikötőjébe). A festmény ezután több itáliai művész, így Domenico Ghirlandaio számára szolgált inspirációul. 

A Portinari oltár a művészettörténet egyik legismertebb és legragyogóbb Jézus születése-ábrázolása. Központi paneljén az újszülött Jézus látható a földön fekve, vele szemben Szűz Mária, körülöttük angyalok. A Gyermek mögött térdelő három pásztor nyers életszerűséggel van ábrázolva. A háttérbe a művész a témához kapcsolódó jeleneteket illesztett. A két oldalsó panelen láthatóak a megbízó Portinari család tagjai imádkozó testtartásban (balról az apa, Tomasso két fiával, jobbról felesége és a leányuk). 

A képen mindennek, így a vázában elhelyezett gyógynövényeknek vagy a levetett lábbelinek is szimbolikus jelentése van. Részletes bemutatás ezen (magyar) és ezen (angol) a linken.

A festmény napjainkban Frenzében, az Uffici Képtárban tekinthető meg.

Európa térképe a 14-15. században:

Link

2017. december 13.

Az Art Nouveau belga úttörője, Henry van de Velde

Henry van de Velde a 19-20. század fordulóján Európában virágkorát élő Art Nouveau (= Új Művészet, magyar változata: „Szecesszió”) stílusirányzat egyik nemzetközi hírű belga képviselője volt. Antwerpenben született 1863-ban, Svájcban hunyt el 1954-ben.

H.v.d.V., maga tervezte brüsszeli otthona (1895), grafikai design (1897)
Festőként indult, formatervezést vagy építészetetet formai keretek közt nem tanult. Kezdetben a kor számos újszerű stílusirányzatát kipróbálta pl. festett Seurat pointilista vagy Van Gogh pálcikás technikájával. Ez utóbbi tapasztalat segített kialakítani saját látásmódját, mely szerint a valóság leképeződése a művészetben erővonalak játéka. Szerinte minden, ami ábrázolásra kerül - a növények, a termőföld, az emberek stb. - energiák összessége, melyeket a művész (erő)vonalakká alakít át. Ezek a vonalak válnak aztán autonómokká későbbi munkáiban. 

Van de Veldére nagy hatással voltak angol iparművészek is, többek között William Morris munkái. Mindezek azt a meggyőződését erősítették, hogy ne csak a műalkotások legyenek szépek körülöttünk, hanem tegyük magát a környezetünket – a házat, ahol élünk, annak belső tereit, a bútorokat és minden egyéb használati tárgyat – attraktívakká. 

Mint grafikus, formatervező és építész korán európai hírnévre tett szert és elismerésnek örvendett gondolkodóként, tanárként és iskolaalapítóként egyaránt. Belgiumon kívül dolgozott Hollandiában és Svájcban, legtermékenyebb időszaka a németországi Weimar-hoz köthető. Itt a tartományi herceg megbízásából több nagyszabású projekt fűződik a nevéhez, köztük a később Bauhaus-ként híressé vált képzőművészeti iskola elődjének megalapítása.

Néhány emblematikus munkája ezen a linken (a képek leírásánál,
ahol lehetett, feltüntettem, hogy az alkotás napjainkban hol látható)

2017. okt. 13. és 2018. jan. 7. között volt Brüsszelben egy kiállítás Van de Velde 1884 és 1904 között, pályája kezdetén készült rajzaiból és pasztell képeiből. Láthattuk, honnan indult az antwerpeni születésű művész, aki később grafikáival, bútor- és a háztartásban használt egyéb tárgy- (étkészlet, tapéta, ékszerek, ruhák), szoba- és irodabelső- design-jaival és ezek kivitelezésével, sőt építészetével válik Európa-szerte ismertté. Témái közt ekkor még a tengerpart, női portrék, földművesek, növények szerepelnek. És ha már a helyszín adott volt, körbejártuk a kiállításnak otthont adó Horta Múzeum​ot, Victor Horta, Brüsszel talán leghíresebb Art Nouveau építésze lakóházát-emlékházát is.  

Forrás: Francis Strauven, a Genti Egyetem prof. emeritusa előadása a brüsszeli Balassi Intézet “A magyar Bauhaus és öröksége” című kiállításának megnyitóján (2017.11.22)

A Szecessziós Magazin összefoglalója Henry van de Velde munkásságáról születésének 150. évfordulóján

2017. március 16.

Papi bársony palást kelméje a 15. századból, feltehetőleg Angliából

A palást Tournai püspökének, Guillaume Fillastre-nek a papi öltözékéhez tartozott, aki 1460 és 1473 között töltött be tisztségét. Bársony kelme selyem-, arany- és ezüst hímzéssel.

2017. március 7.

Amour, cruel amour... francia barokk zene a 16-18. századból

Ma már szerencsére nem kell francia nyelvterületre elutaznunk ahhoz, hogy e kultúra gyöngyszemeit élvezhessük. Nemrég Budapesten vettünk részt egy csodálatos kamarakoncerten, amelyen 16-18. századi francia barokk dallamokat hallgathattunk Károlyi Katalin mezzoszoprán ének-, és Kónya István lantművész előadásában.

Az esten air de cour-ok, szólókantáták, operaáriák hangzottak el Guedron, De La Barre, Le Camus és Lully stb. műveiből. Az egyik leghíresebbet, Sébastien Le Camus "Amour, cruel amour" (Szerelem, kegyetlen szerelem) című áriája a lenti felvételen meghallgatható (egy másik művészpáros előadásában)...

Érdemes hozzáképzelni a korabeli versailles-i udvar csillogó báltermeit... vagy egy aprócska szoba homályában magányosan álmodozó fiatalt...


Részletesen a koncertről


2017. február 17.

Magyar származású hegedűművészek a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián

Hubay Jenő (1858 - 1937) európai hírű magyar hegedűművész, zeneszerző és zenepedagógus 1882 és 1886 között a Brüsszeli Királyi Zeneakadémia hegedűtanszékének vezetője volt. Ezzel megalapozta magyar származású hegedűművészek képzésének hagyományát Belgiumban, mely a mai napig tovább él. A lenti felvételen Hubay Bach "Air" című hegedűszólóját játsza 1929. november 4-én (fotó: 1897).




Linkek: 

2017. február 16.

A Meuse folyó völgye és Észak Athénja a középkorban

A brüsszeli Cinquantenaire Múzeum egyik alagsori terme a mai Belgium középső területét északról déli irányban átszelő Meuse folyó völgyének középkori művészetét mutatja be, melynek legfőbb műfajai a fémművesség, az elefántcsont-faragványok, a szobrászat és a textilművészet voltak.

A Liège-i Püspökség (sötétbarna terület) és
a Kölni Érsekség (világosbarna terület) a középkorban

A Meuse folyó völgye erős politikai-vallásos entitást képviselt a középkorban, mely a Német-Római Birodalom hűbéres államaként a Liège-i Püspökség/Püspökhercegség nevet viselte. A folyó nagy fontosságú gazdasági tengelynek számított, a szomszédos régiókkal fenntartott  árucseréje biztosította a folyóparti városok - így Liège, Huy, Namur, Dinant vagy Bouillon - fejlődését, ahol virágzott a kézművesség és a kereskedelem. A folyóvölgy ugyanakkor az európai kultúra egyik központjának is számított: kolostorai igazi tudásközpontok voltak, melyeket tudós abbék irányítottak, a papok pedig Európa négy szegletéből áramlottak a régióba, hogy a "mosan"-i mesterektől tanulhassanak. Liège-t, a Püspökség központját a 11. században "észak Athénjának" is nevezték. Mindezek a tényezők hozzájárultak a "mosan"-i művészet magas szinvonalú fejlődéséhez az 1000 és 1300-as évek közötti időszakban.

Cinquantenaire Múzeum: honlap, térkép

2017. január 21.

Jan Verhas: Iskolák felvonulása 1878-ban

E nagy méretű festmény Brüsszel iskoláinak felvonulását ábrázolja II. Leopold király és Mária Henrietta királyné ezüstlakodalma alkalmából a Királyi Palota előtt 1878. augusztus 23-án. Jó elnézni rajta e boldog békeidőket időző nagyszabású társadalmi esemény szereplőit... így pl. a kövezeten átvonuló iskoláslányok élethűnek ható ruházatát, arckifejezését, bájos mozdulatait. A kép a Belga Királyi Szépművészeti Múzeum földszinti előcsarnokában található, az előtéren rögtön áthaladva. Ha valaki arrafelé jár, szinte csak be kell lépnie az épületbe és egyből láthatja is - belépőjegy sem kell hozzá. A szeptemberi iskolakezdés apropóján... 

Fotó

Jan Verhas: Iskolák felvonulása 1878-ban, olaj és vászon, 1880, Belga Királyi Szépművészeti Múzeum, Brüsszel

Belga Királyi Szépművészeti Múzeum: honlap, térkép

Jacques Brel: Brüsszel


"Ez akkor volt mikor Brüsszel álmodott
A némafilmek idején
Ez akkor volt mikor Brüsszel énekelt
Mikor Brüsszel brüsszellett (igazán Brüsszel volt)

A Broukère téren láttuk a kirakatokat
És gavallérokat, meg dámákat krinolinban
A Broukère téren láttuk az omnibuszt
És hölgyeket, meg cilinderes urakat
És az omnibusz tetején
Szívükkel a csillagokban
Ott volt nagyapám
És ott volt nagyanyám
Nagyapám katona volt
Nagyanyám tisztviselő
Nagyapám nem gondolkodott, nagyanyám sem gondolt semmire
És azt akarták hogy én majd talpraesett legyek

Ez akkor volt mikor Brüsszel álmodott
A némafilmek idején
Ez akkor volt mikor Brüsszel énekelt
Mikor Brüsszel brüsszellett (igazán Brüsszel volt)

A Sainte-Catherine tér macskakövein
Táncoltak a gavallérok, meg a dámák krinolinban
A kövezeten ropták az omnibuszok
És a hölgyek, meg a cilinderes urak
És az omnibusz tetején
Szívükkel a csillagokban
Ott volt nagyapám
És ott volt nagyanyám
Nagyapám tudta hogyan kell
Nagyanyám engedte neki
Így hát mindketten megtették
És azt akarták hogy majd komoly legyek

Ez akkor volt mikor Brüsszel álmodott
A némafilmek idején
Ez akkor volt mikor Brüsszel énekelt
Mikor Brüsszel brüsszellett (igazán Brüsszel volt)

A Sainte-Justine tér lampionjai alatt
Énekeltek a gavallérok, meg a dámák krinolinban
A lampionok alatt táncoltak az omnibuszok
És a hölgyek, meg a cilinderes urak
És az omnibusz tetején
Szívükkel a csillagokban
Ott volt nagyapám
És ott volt nagyanyám
Nagyapám a háborút várta
Nagyanyám várta apámat
Vidámak voltak mint a kanális (vagyis szomorúak)
És azt akarták hogy én jókedvű legyek

Ez akkor volt mikor Brüsszel álmodott
A némafilmek idején
Ez akkor volt mikor Brüsszel énekelt
Mikor Brüsszel brüsszellett (igazán Brüsszel volt)"

1962

Charlotte Brontë: Az angoltanár (KÖNYV)


"Barátaim azt javasolják, hogy... halasszam el az iskolaalapítást további fél évvel és... töltsem ezt az időt egy iskolában a kontinensen... Franciaországba vagy Párizsba nem mennék. Brüsszelbe mennék, Belgiumba... ott a megélhetés az Angliainak kicsit több, mint a fele, az oktatási lehetőségek pedig ugyanolyanok vagy még jobbak, mint bárhol máshol Európában. Fél év alatt alaposan beletanulnék a francia nyelvbe. Nagyban fejleszthetném az olaszt, és egy kicsit a németet is... Martha Taylor jelenleg Brüsszelben tanul egy elsőosztályú intézetben. Én a Château de Koekelberg-ben, ahová ő jár, nem gondolkodhatnék, mert a tandíja túlságosan magas; de ha írnék neki, biztosan tudna találni nekem egy olcsó és rendes helyet a brit lelkész feleségének, Mrs Jenkinsnek a segítségével... Meg vagyok róla győződve, hogy ha e kaland valósággá válna, az meghatározná az egész életünket. Lehet, hogy Papa mindezt vad és ambiciózus tervnek gondolja; de hát ki emelkedett magasságokba bármikor is a világon ambíciók nélkül? Mikor ő elhagyta Írországot, hogy a Cambridge-i Egyetemre menjen, ő ugyanolyan ambíciózus volt, mint most én. Azt akarom, hogy mindannyian [i.e. a testvéreim is] kiemelkedjünk. Tudom, hogy tehetségesek vagyunk, és azt akarom, hogy ez felszínre is kerüljön. Hozzád fordulok, néném, hogy segíts nekünk ebben."

Ezt a levelet írta nagynénjének Charlotte Brontë 1841 szeptemberében, amikor megfogant a fejében a gondolat, hogy Brüsszelbe jön tanulni és kitágítani élete addigi horizontját. A később Anglia egyik legnépszerűbb klasszikus írójává lett legidősebb Brontë nővér addig vidéki házitanítóként kereste a kenyerét, mely élethelyzetből - erős írói ambícióktól vezérelve - régóta kitörni vágyott. Charlotte vágya 1842 februárjában teljesülhetett: ekkor érkezik meg húgával, Emily-vel Londonon és Oostendén át Brüsszelbe, Madame Heger Rue d'Isabelle-en található bentlakásos leányintézetébe. A két - akkor már huszas éveiben járó - ifjú hölgy az intézetben elkülönített helyet kap, és francia nyelv és irodalom, rajz, zene és német órákat kezdenek látogatni. Charlotte végül 1844. január 1-ig marad az intézetben, és bár integrálódásra nem lesz képes ezért sokszor érzi magát egyedül, de sokat tanul és tapasztal, francia nyelv és irodalom tanárának, Monsieur Heger-nek köszönhetően pedig írói mesterségből is fejlődik. Mindezek alapján beigazolódni látszik előzetes sejtése, hogy életében kulcsfontosságúnak bizonyul ez a - közel két éves - brüsszeli időszak.

Charlotte Brontë, a közép-angliai Yorkshire-i lápvidéken felnőtt papkisasszony - testvéreivel együtt - gyerekkorától kezdve sokat írt, de ezek leginkább vadul, ösztönösen papírra vetett gondolatok ill. versek voltak. Brüsszeli francia nyelv és irodalom tanára, Constantin Heger volt az, aki irodalmi műveket adott a kezébe, hogy nyelvezetét és stílusát együtt elemezzék, és hasonló témákban házi dolgozatokat kért tőle (devoirs), így tudott - francia nyelvtudásán kívül - Charlotte írói stílusa is fejlődni. Charlotte Brontë első regényébe angliai visszatérése után kezdett bele (azt követően egyébként, hogy közel két évig próbált volt tanárával levelezni, akibe, úgy tűnik, reménytelenül beleszeretett). Ez az első regény "Az angoltanár", melyben egy vidéki angol úriember történetét meséli el, aki otthoni életéből kiábrándulva megy szerencsét próbálni Brüsszelbe és ott egy magániskola angoltanáraként talál szakmai és magánéleti boldogulást (keletkezése 1945-46). Charlotte ezután még három regényt írt: a klasszikus angol irodalom gyöngyszemeként számon tartott Jane Eyre-t (1847), a Shirley-t (1849) és a Villette-et (1853). A legutóbbira tekint még az irodalomtörténet "brüsszeli regénye"-ként, de összességében mind a négyen felfedezhetőek az írónő brüsszeli benyomásai.

Charlotte Brontë "Az angoltanár" című regényéről a brüsszeli Arbre Bénit Könyvklubban 2017. január 30-án beszélgetünk. A találkozó meghívóját - a beszélgetéshez javasolt témákkal együtt - az alábbi kép feliratára kattintva találjátok. Akinek van kedve, tartson velünk!

MEGHÍVÓ-hoz klikk ide
A képen: a brüsszeli Izabella negyed az 1870-es évek elején, amit
azóta már lebontottak. Helyén ma a Bozar, Gare Central stb. modern
épületei állnak, a képen jól beazonosítható a királyi palota előtti park
és a Szent Mihály és Szent Gudula Katedrális.

Forrás: The Brontës in Brussels (Helen MacEwan, Peter Owen Publishers, 2014)